Zene és irodalom


2019.nov.07.
Írta: Péter Zoltán Szólj hozzá!

Hódolat a királynénak

Lassan tíz év telt el Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója óta s fájdalom, nemzeti operaszerzőnk műveinek kritikai kiadásáról semmi érdemi információ nem szivárgott ki azóta. 2010-ben Tallián Tibor úgy nyilatkozott, hogy a Sarolta előrehaladott állapotban van, de a közreadók fantáziáját…

Tovább

A Hugenották Pesten

Giacomo Meyerbeer operáinak pesti előadástörténete 1836-ban kezdődött, ekkor mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző első nagy sikerű darabját, az Ördög Róbertet. Ezután azonban meglehetősen sokáig, egészen 1850-ig kellett várnia a főváros közönségnek a következő Meyerbeer-premierre.…

Tovább

Melinda és a haza becsülete

Erkel Ferenc Bánk bánja a Szegedi Nemzeti Színházban

Tíz év után hallhatta újra élőben a szegedi közönség az utóbbi években sok vitát kiváltott nemzeti operánkat, a Bánk bánt. Ezúttal azonban nem az elmúlt közel nyolcvan évben elterjedt, Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, és Rékai Nándor által újra alkotott, hanem Erkel Ferenc Egressy Béni librettója…

Tovább
süti beállítások módosítása