Giacomo Puccinit a szakma és a közönség már életében is leginkább konvencionális szerzőként tartotta számon, aki bár igyekezett oldani áriái zártságát, teljesen mégsem mondott le soha a tradicionális operai formákról. Ez művészi és esztétikai elvei mellett azzal is magyarázható, hogy jelentős bevételei származtak abból, hogy operái népszerű részleteit különböző átiratokban önállóan is megjelentették. Az 1910-es évek elejére azonban már egyértelműen ő volt az operavilág első számú sikerszerzője, aki immár teljes egészében eloldhatta a megélhetési zeneszerzők kezeit gúzsba kötő béklyókat és bátran kísérletet tehetett korábbi darabjaihoz képest valami merőben újszerűnek a megalkotására. Kétségtelen azonban, hogy ez az elhatározása kockára tette új operája hosszan tartó közönségsikerét. Ennek következtében nincs semmi meglepő abban, hogy az 1910 decemberében bemutatott A nyugat lánya kezdeti diadalmenete után hamar kiesett a kritikusok és a közönség kegyeiből annak ellenére, hogy ez Puccini leginkább előre mutató alkotása. Csakhogy az ezzel a darabbal megkezdett úton a komponista végül nem haladt tovább és A nyugat lánya elszigetelt maradt életművében, de nem az operairodalomban. Hiszen Janacek, Berg vagy Britten operáiban is azzal a jeleneteket énekbeszédszerűen megzenésített, zenei dialógos füzérként egymásba illesztő technikával találkozhatunk, amellyel A nyugat lányában is.

A Girl - ahogyan a komponista emlegette ezt a művét - kezdetben sikeres darab volt: a Metropolitan Opera közönsége nagy ovációval fogadta az ősbemutatót, amit Arturo Toscanini vezényelt, a két főszerepet pedig a világhírű Enrico Caruso és Pasquale Amati énekelte.  1910 telén New Yorkban kilenc alkalommal játszották, majd nem sokkal később előadták Philadelphiában, Chicagóban, Baltimore-ban, Saint-Louis-ban és Bostonban is. 1911 májusában - igaz mérsékeltebb sikerrel - sor került a londoni premiere, majd még ebben az évben eljutott a darab Buenos Aires-be, Rómába, és Milánóba. Miután meghódította Olaszország jelentősebb operaházait még az első világháború előtt előadták Varsóban, Liverpoolban, Budapesten, Párizsban, Marseille-ben és Bécsben. Azonban Olaszországon és az Egyesült Államokon kívül A nyugat lánya viszonylag gyér sikereket aratott Puccini életében. Napjainkban pedig a darab jelen van ugyan a világ operaházainak repertoárján, de előadásai közel sem értek el sehol sem akkora széria számot, mint a Bohémélet, a Tosca vagy a Pillangókisasszony.

Pedig A nyugat lánya egy igazi remekmű, amely nemhogy nélkülözi a dallamosságot, hanem egyenes tobzódik benne. Puccini azonban ez esetben mindent alárendelt a drámának, márpedig a zártszámok megakasztották volna a cselekményt és döcögőssé tették volna a már-már filmszerűen pergő jelenetek egymásutánját. Ezért a komponista ezúttal elsősorban a zenekar segítségével igyekezett jellemezni hőseit, mindent alárendelve a nagyszerű, szimfonikus hangzásvilágnak. A hangszeres kíséret pedig ezernyi színnel színnel szól a figyelmes hallgató olykor-olykor már az utolsó Puccini opusz, a Turandot dallamkezdeményeit is felfedezheti benne, különösen a férfi kórus nosztalgikus megnyilatkozásaiban. William Ashbrook a zeneszerzőről szóló monográfiájában "zenés játéknak" titulálta a művet, ezzel is jelezve annak újszerűségét.

A librettóhoz szokatlan módon előszó tartozik, amelyből megtudjuk, hogy a történet valamikor az 1800-as évek közepén játszódik Kalifornia akkor még nagyrészt érintetlen hegyvidéki vadonjában. A régió az 1848-ban elkezdődött aranyláz idején még igazi kormányzat és közigazgatás nélküli "államalakulat kezdemény" volt. 1846-ig Mexikóhoz tartozott, majd a telepesek felkelése után rövid ideig független köztársaságként létezett, végül 1850-ben csatlakozott az Amerikai Egyesült Államok szövetségéhez. Ezután azonban még több évnek el kellett telnie ahhoz, hogy a régió közigazgatásilag betagozódjon az Unióba. Az aranyláz idején a terültre özönlő embertömegek hozták magukkal saját törvényeiket és szokásaikat, ami sokszor önbíráskodáshoz, sajátos helyi szokásrendszerek kialakulásához vezetett. Mindez az 1900-es évek elejére – amikor már nagyban folyt a modernizáció és az urbanizáció Kaliforniában is – a vadnyugat mítoszának a megteremtéséhez vezetett. Az említett előszó szerint az aranyásók nyomában hamar megjelentek a banditák és útonállók, a „kétféle, egymással szembenálló erő összecsapásából" pedig "valamiféle primitív igazságszolgáltatás" született: "a kegyetlenség és a lincselés  igazságszolgáltatása".

A western filmek többségében a vadnyugat - Willaim Ashbrook szavaival élve - egyfajta mitikus aréna, ahol a jó küzd a gonosszal. Puccini operájában azonban sokkal többről van szó, hiszen a végletekig egyszerű szereplőket egy igazán emelkedett, nosztalgikus vágyakozással telített, patetikusságtól sem mentes nagyszerű zenei környezet veszi körbe. Minnie nemcsak kocsmárosné, Dick Johnson nem egy egyszerű bandita, ahogy Jack Rance sem csupán az igazságszolgáltatás könyörtelen végrehajtója. A férfiak nyers és mocskos világában Minnie jelképezi a tisztaságot, körüllengi egyfajta bensőséges, intim szféra, amely a szeretteiket elhagyott aranyásók számára a legjobban hiányzik mindennapjaikból. Dick Johnson kettős életet él egyrészt ő a törvényen kívüli bandita, Ramerrez, másrészt van egy sokkal szerethetőbb oldala is: a kedves sacramentói fickó. Rance tulajdonképpen az ösztöneinek kiszolgáltatott ember, aki nem tudja legyőzni játékszenvedélyét, önemésztő féltékenységét, az arany utáni féktelen vágyát és durvaságából sem tud kivetkőzni. A két férfi számára a Minnie iránti szerelem a megváltás, a jobbá válás lehetőségét hordozza magában. Az előszó szerint A nyugat lánya "a szerelem és az erkölcsi megváltás drámája". Az első felvonásban hősnőnk a Bibliából Dávid ötvenedik zsoltárát olvassa fel a Polka vendégeinek:

„Hints rám izsópot,
S megtisztul a szívem.
Fehérebb leszek, ha megmostál, a hónál.
Gyarló szívem helyébe adj új szívet,
Hogy láthassam én az igazság lelkét..."

Majd szerelme életéért könyörögve Minnie a következővel zárja harmadik felvonásbeli monológját:

"Újra az leszek én, ki voltam...
Bajtárs a sok szenvedésben!
Ki az Úr igéiből
Az irgalom parancsát hírül adtam,
Mely így szól:
Aki bűneit megbánta;
Arra vár Istentől a bűnbocsánat..."                                                           

Kisebb vita után az aranyásók végül engednek: hadd legyen Minnie boldog, hiszen Isten igéje szólt belőle, "ily nagy szeretet csodára képes". A szerelmesek ezután elbúcsúznak a Kaliforniai hegyektől, hogy a közösségtől távol megteremtsék saját kis univerzumukat. Minnie beszennyeződik a Dick Johnson lelkéért folytatott küzdelemben, hiszen mikor lelepleződik Rance előtt, hogy a sebesült bandita az ő kunyhójában bujkál, kártyán nyeri el annak szabadságát a sherifftől. A kártya játszmát pedig csalással nyeri meg: hamisan játszik egy férfiért, aki becsapta, de akit nem képes nem szeretni. Önfeláldozó szeretete végül a közösség előtti megalázkodásra készteti, amivel megmenti a szeretett férfi életét. Bukásában is képes erkölcsileg férfi társai fölé emelkedni,hiszen az isteni parancs végrehajtója lesz.

Minden korábbi Puccini opera szerelmi jeleneténél hitelesebb A nyugat lánya szerelmi kettőse az első felvonás végén. Ramerrez Dick Johsonként, álnéven mutatkozik be és az aranyásók kifosztására készül. Ám végül mikor kettesben marad Minnie-vel a közösség aranyának  védelmezője lesz. Ebből a korántsem konvencionális szituációból bontja ki a két főszereplő szerelmi kettősét Puccini. A kettőjük közti kölcsönös vonzalom fokozatosan bontakozik ki, lélektanilag hitelesen ábrázolva két ember egymásra találását. A történet a vadnyugat mítoszát megidézve tár elénk egy parabola-szerű történetet a megváltó szeretet erejéről, amivel mintegy kifejezi azt is, mit jelentett Amerika földje évszázadokon át a telepesek számára: az újra kezdés lehetőségét, a nagyra törő álmok megvalósítását. 

A címszereplő szólama - bár mélyebb részek is találhatóak benne -, magasabb fekvésű, mint Puccini más hősnőinek szólamai. Minnie jellemzése nem olyan olyan homogén, mint Tosca vagy Cso-cso-szán esetében. Megszólalásai között szép, lírai színezetű részleteket éppúgy találhatunk, mint kétségbeesett hangvételű drámai, vagy éppen hisztérikus kitöréseket. Megformálójának egyszerre kell hitelesen bemutatnia a szerelem után vágyakozó, gyöngéd fiatal nő alakját és a vadnyugat erős kezű ladyjének figuráját, akinek tekintélyt parancsoló fellépése tiszteletet követel magának az aranyásók durva világában. Hanggyilkos szólamától Wagnerrel és Richard Straussal sikeresen próbálkozó énekesnők sora riadt már vissza. Azonban kétségtelen, hogy egy biztos magasságokkal, jó színészi képességekkel rendelkező énekesnő számára Minnie szerepe - mutatós szólószámok nélkülisége ellenére is - sokat ígérő lehetőség. Nem kevésbé igénytelen az opera tenor és bariton szerepe sem, mindehhez pedig tizenöt - egyetlen kivételével férfi! - mellékszerepet kell kiosztania a színpadra állítóknak. Mennyivel könnyebb az énekesek által is preferáltabb Tosca vagy Bohémélet szerepeinek kiosztása? Pedig A nyugat lánya Puccini legigényesebb alkotása, amelynek éppen roppant igényessége lett a veszte.

 A cikk elkészítése során Nádasdy Kálmán A nyugat lánya szövegkönyv fordítását használtam.

Fotók: Met – White Studio, Ken Howard