Zene és irodalom


2019.nov.07.
Írta: Péter Zoltán komment

Hódolat a királynénak

Lassan tíz év telt el Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója óta s fájdalom, nemzeti operaszerzőnk műveinek kritikai kiadásáról semmi érdemi információ nem szivárgott ki azóta. 2010-ben Tallián Tibor úgy nyilatkozott, hogy a Sarolta előrehaladott állapotban van, de a közreadók fantáziáját…

Tovább

Hagyományos is, meg nem is

Verdi Álarcosbálja az Erkel Színházban

Az álarcosbál  Verdi életművének sok vitát kiváltó alkotásai közé tartozik. Mind a librettó nyelvezetét, mind cselekményalakítását, dramaturgiáját számtalan kritika érte a darab ősbemutatója óta. Az újabb kori bemutatók ragaszkodnak hozzá, hogy a szövegkönyv eredeti változata szerinti a történet…

Tovább

Bohémek - másképpen

Ruggero Leoncavallo Bohémélete az Erkel Színházban

Az 1800-as évek második felében, illetve az 1900-as évek elején tevékenykedő olasz operakomponisták jórészt egyoperás szerzőkként élnek a köztudatban: Giordano, Mascagni, Leoncavallo, Cilea, Ponchielli - olasz "kismesterek", akiknek mindössze egy-egy darabja színesíti a világ operaházainak…

Tovább

Ünnepi visszatérés

Meyerbeer Hugenottákja az Erkel Színházban

Amikor egy opera több évtized múlva tér vissza egy dalszínház repertoárjába érdemes fontolóra venni, hogy egy formabontó, modern rendezésben színpadra állított produkció nem feltétlenül fogja megtalálnia az utat a közönség szélesebb rétegeinek kegyeihez. Ez történt néhány éve A bűvös vadász esetében…

Tovább

Másodjára lagymatag

A Sly a Szegedi Nemzeti Színház előadásában

Az elmúlt években az örökzöld klasszikusok mellett minden évadban több operaritkasággal, Budapesten évtizedek óta, vagy még sohasem játszott darabokkal bővült a Magyar Állami Operaház repertoárja. A fanyalgókkal ellentétben - akik úgy gondolják, hogy ez a sok ritkaság mind mire való - én pozitívan…

Tovább
süti beállítások módosítása