Szokolay Sándor Vérnász című operája a huszadik század második felének legnagyobb magyar opera sikere lett. Budapesten közel tíz évig tartották műsoron - ötvenkét előadást élt meg - és bemutatták Wuppertalban, Prágában, Berlinben, Toulouse-ban, Zágrábban,  Bécsben, Moszkvában, Bolognában és Edinburgh-ben is. A darab zenei anyagából összeállított szvit pedig népszerű hangversenydarab lett. Ezzel szemben az 1968-ban bemutatott Hamletet mindössze két évad erejéig játszották az Andrássy úton és azóta sem újították fel, szemben a Vérnász 2003-as feltámasztásával.

Ugyanakkor a 2000-es évek elején már a García Lorca tragédiát feldolgozó darab iránt se mutatott nagy érdeklődést a zeneileg javarészt Mozart-darabokon és a klasszikus, romantikus repertoáron enkulturalizálódott közönség. A Vérnász korabeli sikerét pedig többen a történelmi pillanat időszerűségével és a - Fodor Géza szavaival élve - "formátumos és kedvelt énekes-egyéniségek szuggesztív alakításaival" magyarázták. Ki hagyott volna ki egy olyan előadást, amelyben Házy Erzsébet, Komlóssy Erzsébet, vagy Moldován Stefánia lépett színpadra? Aztán elmúltak a hatvanas évek, a régi nagy formátumú énekesek is visszavonultak, a Vérnász pedig nem volt többé időszerű. Ezenkívül Kovalik Balázs szimbolikus, elvont rendezése se lopta be magát a közönség szívébe, szemben az 1960-as évekbeli Mikó András rendezéssel, ami a verizmus felől közeledett a darabhoz.

Szokolay második operája, a Hamlet - nagy formátumú énekesek ide vagy oda - már csak két évadot élt meg az Ybl Palotában ahogy további operái (Sámson, Ecce Homo, Margit,a hazának szánt áldozat, Szávitri) is csak rövid ideig voltak színpadon - utolsó, Lessing Bölcs Náthánját feldolgozó művét pedig mindmáig be sem mutatták. Ezek után feltehetjük a kérdést, hogy mi értelme volt negyvenhét év után, a hatalmas befogadó képességű Erkel Színházban, a széksorokat gyéren megtöltő, kisszámú közönség előtt megszólaltatni Szokolay Sándor második operáját? Persze volt az előadásnak egy olyan feelingje, hogy megtettük amit megkövetelt az emlékezet, aztán a többi úgyis néma csend. Csakhogy akik ott voltak az előadáson igazán katartikus intellektuális élményt kaptak és még bravózás is volt az est végén, mert a darab és ez az előadás is sokkal többet érdemelt volna.

Szokolay első három operája (a Vérnász és a Hamlet mellett a Németh László nyomán írt Sámson is) azért is különösen izgalmas, mert szövegkönyveiket prózai drámákból alakította ki a komponista. Ennek következtében zene és szöveg egyaránt magas esztétikai értékeket képvisel és már-már egyenrangú félként alkot szoros egységet mindhárom darabban. A Hamlet esetében pedig nemcsak az éneklésnek, hanem a prózai beszédnek, a melodrámának és a ritmikus szavalásnak is jelentős szerepe van, ennek következtében zene és szöveg egyforma súllyal áll a művészi kifejezés szolgálatában. A zenekari részletek sem puszta átvezető funkcióval bírnak: azt fejezik ki, amit a szereplők nem mondanak el. Az énekkart pedig mintha egy-egy jelenet kiemelésére használná a zeneszerző. Shakespeare remekműve Arany János műfordításában másfajta kifejező eszközöket kívánt, mint García Lorca szenvedélyes parasztdrámája - amit sokan a verizmushoz kötnek, miközben az egy szimbolikus, avantgárd színdarab. Ennek következtében a Hamlet zenéje nagyon más, mint a Vérnászé. Fodor Géza részletes elemzést írt a műről az 1968-as bemutató után és úgy látta, hogy a darab kompozíciója "minden ponton a tartalomból, a Hamlet-problémából fakadó, a művészi igazság tejes hitelét hordozó megformálás" lett azaz: Szokolay teljesen a dráma szolgálatába állította a zenét. Ezzel pedig sikerült egy katartikus hatású zenedrámát alkotnia.

A május 19-i koncertszerű előadás zenei irányítója Kovács János volt. A maestro rendszeresen dolgozik együtt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, így nincs semmi meglepő benne, hogy az precízen teljesítette minden elképzelését és irányítása alatt letisztult, finoman árnyalt hangzásvilágot produkált. Nemcsak a harsányabb részek szóltak kellő expresszivitással, hanem a meditatív, líraibb részletek is szépen kidolgozottak voltak. A darab nagy énekes gárdát mozgósít, hiszen Szokolay  nem redukálta a tragédia szereplőinek számát, ezenkívül az énekszólamok is nehéz feladat elé állítják a művészeket. Nem egyszerű tehát tökéletes szereposztást kiállítani a darabhoz. Az énekesi teljesítményekre azonban sok panaszunk nem lehetett.

László Boldizsár szép fejlődésen ment át az elmúlt években, így nem volt semmi meglepő benne, hogy magasan színvonalon interpretálta a címszerepet. Szép színű tenorja jó énektechnikával, biztos magasságokkal párosult, miközben igyekezett maximálisan azonosulni a figurával. Az Ophéliát éneklő Rőser Orsolya Hajnalkának is megvannak a képességei, hogy szép karriert fusson be, csak éneklése gondosabb árnyalására, szebb megformálására kell odafigyelnie. Jelentős szopránhangja és biztos énektechnikája azonban ígéretes jövőt jósol neki.  Boncsér Gergely kifejezően, bár kevésbé felszabadultan énekelte Leartest és igazi élmény volt Fried Péter szépen kidolgozott Poloniusa. A Gertrúdot megformáló Meláth Andrea is plasztikusan keltette életre szólamát. Laborfalvi Soós Béla Claudiusa viszont szereposztási tévedés volt  - erőtelen hangon énekelte a szerepet és a prózai részeket se szavalta kifejezően. Az ezúttal a halott király szellemeként színpadra lépő Szvétek László ezúttal is tanúbizonyságot tett róla, hogy jelentős basszushang birtokosa és képes élményszámba menő produkcióra. A  kisebb szerepek alakítói közül emlékezetes volt Kiss Péter és Kiss Tivadar Rosenkrantzként, ill. Guildensternként, de meggyőző karakteralakítás volt Hábetler András sírásója is.  Bátki Fazekas Zoltán nagyszerűen szavalta a színészkirály prózai szerepét. A Magyar Rádió Énekkara is szépen helytállt az előadás során.

Az első szünetben sokan ott hagyták az előadást, de akik maradtak azoknak minden bizonnyal szép emlék lesz a május 19-i koncert. A harmadik felvonás után lelkes taps és bravózás kísérte a művészek produkcióját, akik remélem nem élték meg kudarcként, hogy nézőtér az est végére félig sem telt meg. Fontos esemény volt ez az előadás és talán ezután sem lesz hosszú időre néma csend Szokolay Sándor életműve körül. Március 30-án Kocsis Zoltán irányításával tartottak emlékkoncertek a zeneszerző tiszteletére - így kétségtelen, hogy megtették amit megkövetelt a nemrég elhunyt zeneszerző emlékezete nyolcvanötödik születésnapja alkalmából, de Szokolay munkássága ennél többet érdemelne. Bizakodásra ad okot, hogy a   Hamlet előadás hangfelvétele meg fog jeleni cédén és a következő évadban - ha csak két előadás erejéig is - újra műsoron lesz a Kovalik Balázs rendezte Vérnász.

 Fotók: Rákossy Péter