Charles Gounod Faustja 2004 előtt állandó repertoár darabnak számított a Magyar Állami Operaházban, majd ezt követően 2015-ig kellett várni, hogy a.francia operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása újra felcsendüljön az Ybl-palotában, majd 2016 őszétől újabb kilenc évre pihentették a darabot. Pedig Michał Znaniecki színpadra állítása az elmúlt tizenöt év egyik legjobban sikerült modern rendezése. Mi sem bizonytja ezt jobban, hogy minthogy a bemutató után közel tíz évvel sem veszített hatásából. 

Az Operaház harmadik emeletén a hátsó sorokban helyet foglaló operarajongók kisebb fajta tortútraként élhetik meg, hogy miután felcsendülnek a nyitány dallamai, még mindig jövés-menés van a nézőtéren. Mivel az előadás - a darab hossza következtében - egy órával korábban kezdődött a megszokottnál, 10-20 perc elteltével is érkeznek a késők. A szürkeállományokban ugyanis pavlovi reflexént rögzült: a színházi előadások este hétkor kezdődnek, majd mikor tudatosult, hogy a ma este egy kivétel, ami erősíti a szabályt, már késő volt: menthetetlenül elkésett tehát a derék színházba járók egy része. A nézőtéri felügyelők pedig mindenkit igyekeztek a hátsó sorokban üresen maradt helyek valamelyikére leültetni, mindent megtettek, hogy ne zavarják az időben érkezők műélvezetét. Az újranyitás óta szerencsére sokat finomodott a protokoll s az Operába járók is igyekeznek jobban odafigyelni mikor kezdődik az előadás, de ezek a rövid intermezzok mindig is elkísérték az előadások kezdetét a kakasülőn - vagy legalábbis a 2010-es években is előfordultak. Szerencsére azonban a 2022 tavaszán tapasztalt kavalkád már abbamaradt, s helyét szolidabb mozgalmasság vette át.

A korai kezdés mellett a másik probléma, hogy korunk embere nemcsak elkésni hajlamos az előadásról, hanem meg is akarja örökíteni azt. Miután tehát a mozogolódás abbamaradt a nézőtéri felügyelők azért rohangálhattak, mert valaki elkezdte telefonjával videózni a látottakat. Újabb kellemetlenség, de hát végülis a függöny felgördülése előtt nem mondták el három nyelven, hogy az előadásról kép és hangfelvételt készíteni tilos, így a jóhiszemű turista azt gondolhatta, hogy ebben a csodálatos országban ezt is szabad. 

Mindeközben a színpadon már javában zajlott az előadás: felgördült a függöny, Faust elkesedetten énekelte nyitó monológját, aztán Mefisztó is megjelent, majd hőseink a nagyvárosi forgatagban találták magukat a lengyel rendező komor víziójában. Mivel már többször megtettem, így most eltekintek a színpadíra állítás részletes analizálásától, s csak futó impressziókat rögzítek. A látottak még mindig izgalmas színházi élményt kínálnak, s bár teljesen más történik a színpadon, mint aminek az eredeti szerzői utasítások szerint történnie kellene, a rendezés mégsem megy teljesen szembe a zenével, s nagyszerű atmoszféra teremtőként erősti fel annak hatását. A nagy tömegjelenetek egy részének szomorú aktualitást adtak az ukrajnai események: hullazsákokban a színpadra cipelt halottak, tolószékes katonák, az Unio zászlójával letakart koporsó, a háttérban felvonuló tank - mindez mást hatást tett rám 2025-ben, mint a bemutató idején. Znaniecki a huszonegyedik századi ember szorongásait, elmagányosodását, problémáit varázsolta a színpadra. Gounod klasszikusát megfosztotta a romantikától, s szürreális elemekkel kevert víziót hozott létre. Most is nagyszerű volt a balett-jelenet, lendületesek a kórustablók, mert az énekkari tagok nemcsak egyszerű statisztaként vonultak fel, hanem aktív részesei voltak az előadásnak, jól végig gondolt koreográfiát jártak le.

Unalmas lehet, hogy minden írásomban ódákat zengek a Ház énekkaráról, de ha vannak biztos pontjai az Adnrássay úti előadásoknak, akik mindig ugyanolyan magas színvonalon teljesítenek, akkor ők az énekkari művészek. A kisebb kilengésektől eltekintve az általam látott április 12. estén is vérprofin teljesítették feladatukat.

Kovács Jánost az intézmény falai között eltöltöt évtizedek alatt elkerülte a Gounod-opera, jó döntés volt tehát a dalszínház vezetésétől, hogy most őt kérték fel a Faust sorozat dirigálására. A maestro értő érzékenységgel nyúlt a partitúrához, s kezei alatt a zenészek színekben gazdag, precíz játéka lélegzetelállítóan szép hangzásvilágot teremtett. Az utolsó felvonás fináléja különösen eszkatikusra sikeredett, s az előadás egésze nem nélkülözte a lírai bensőséget, miközben a második felvonás Margit-Faust kettőséből nem hiányzott az erotikus fülledtség sem. 

A premier idején katasztrofális választásnak bizonyult a címszerepre Dario Schmunck meghívása: csúnya hangszínű tenorjának tompa magasságai igazi merényletnek bizonyultak a darab ellen. A 2015 májusában lezajlott előadások közül egyetlen estét bírtam vele végig szenvedni. A követező évadban sikerült egy alkalmasabb vendég Faustot kerítenie a Háznak Nutthaporn Thammathi személyében, aki ígéretes tehetségnek bizonyult, de még tapasztalatlan volt, s alakítása nem érett még meg. 2016 őszén aztán László Boldizsár lépett színpadra a szerepben, aki 2017-ben már Szegeden is csalódást keltett bennem. László nagyszerű énekessé fejlődött az elmúlt években, de Faust szerepét nem tudta magáévé tenni. Egyenetlenül énekelt, miközben érzelmileg se volt képes azonosulni a szereppel. Közel tíz évnek kellett eltelnie a bemutató után, hogy minden tekintetben kifogástalan Faustot kapjunk Andrei Danilov személyében.  Nem túlzás azt mondani, hogy igazi világszínvonalú alakítás fültanúi lehettünk. Az orosz származású tenorista technikailag kifogástalan vokális szerepformálása minden erőlködés nélkül énekelte ki szólama magasabb hangjait is, miközben érzelmileg maximálisan azonosult a szereppel, s dinamikailag finoman árnyalta énekélését. A partitúra drámaibb és líraibb részleteiet is könnyed magabiztossággal abszolválta, miközben színészi szerepformálása is életszerű volt. 

Sáfár Orsolya emlékeim szerint 2016 februárjában beugrással énekelte Margitot, akkor nem tett rám túlságosan jó benyomást. Érzelmileg nem tudott azonosulni a szerencsétlennül járt nő sorsával, éneklése árnyalatokban szegényes, szopránja a szerephez kevésnek tűnt. Tisztességesen elénekelte a kottát, megmentve ezzel két előadást, de ennél többet nem nyújtott. Szerencsére a művésznő azóta szép fejlődésen ment át, s ezúttal drámailag hatásosan építette fel karakterét, technikailag könnyen megugrotta szólama támasztotta nehézségeket, s alakítása a zárójelenetben katartikusra sikeredett. Érzékenyen reagált a figura legapróbb lelki rezdüléseire is. Úgy látszik a művésznő megért a nagyobb feladatokra: eddig majd minden alakítása hiányérzetet hagyott bennem, most viszont Margitként gyakorlatilag tökéletes alakítást nyújtott. 

A meggyőző megjelenésű, intelligens ördög szerepében Kálmán Péter lépett színpadra, s eddigi pályája talán legnagyobb alakítását nyújtotta. Magabiztosan járt-kelt a színpadon, s a humor és az irónia mellett a szerep démonibb oldalát is hatásosan villantotta fel. Basszusa nem olyan öblös, mintahogy a régi Megisztó énekeseké volt, de alakításával olyan fokú profizmusról tett tanubizonyságot, ami keveseknek adatik meg, s a közönség megérdemelten jutalmazta vastapssal alakítását.  

Valetinként Haja Zsolt hallhatuk: lendületes, üzembiztos alakítása hozta a kötelezőt a szreppel kapcsolatban, s második felvonásbeli cavatináját különösen élvezetesen adta el.  Üde színfoltja volt az előadásnak Kálnay Zsófia, aki szenvedélyesen keltette életre Siebelt, hajlékony szopránhangon énekelve el harmadik felvonásbeli áriáját. Wiedemann Bernadett tíz év múlva is telitalálat Márta asszony szerepére: zsémbes, rámenős és hiszékeny, s vokálisan tökéletesen kelti életre szólamát.

Miután a negyedik felvonást követően legördült a függöny a közönség hangos éljenzésben tört ki, pedig Budapesten általában a szolidabb tetszés nyilvánítás szokásos. Április 12-én este visztont hatalmas ovációt kapott Gounod remekművének előadása - nem érdemtelenül. Mostanában a főigazgató úr nem hangoztatja annyiszor a világszínvonalat intézeménye kapcsán - vagy csak az én figyelmemet kerülik el ezt célzó posztjai, Tatjána nénjének írt levelei -, de ez esetben nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezaz előadás a világ bármely dalszínházában megállta volna a helyét. Ám a kiszámíthatatlan, adhoc jellegű műsorpolitika miatt egyáltalán nem biztos, hogy Sáfár Orsolya és Kálmán Péter a következő évadban tovább énekelhetik Margit, illetve Mefisztó szerepét. Könnyen lehet, hogy ismét pihentetik a darabot - jelen sorok írója szerint ez nagy baklövés lenne, de nem lepődnék meg rajta. 

Fotó: Berecz Valter, Magyar Állami Operaház