Lassan tíz év telt el Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója óta s fájdalom, nemzeti operaszerzőnk műveinek kritikai kiadásáról semmi érdemi információ nem szivárgott ki azóta. 2010-ben Tallián Tibor úgy nyilatkozott, hogy a Sarolta előrehaladott állapotban van, de a közreadók fantáziáját a Dózsa György és a Brankovics György izgatja igazán, s meg lehet, hogy a Sarolta után egyből neki ugranak a Dózsának. Sajnos azonban lassan tíz éve nem kaptunk hírt az összkiadás előrehladásáról. Tallián professzor tudós érdeklődése azóta sokfelé szerteágazott, s Erkel mellett Bartókkal, vagy Schodelné Klein Rozáliával, illetve Kodállyal is foglalkozott. Két éve akadémia székfoglalóját azonban Erkel Dózsa Györgyének elemzéséből tartotta, tehát a munka minden bizonnyal folytatódott 2010 után is, s ha valamikor el is akadt, előbb-utóbb ismét neki lendül a kutatócsoport/kutatóműhely az összkiadás hátra lévő köteinek megvalósításának. 

Szerencsére azobnban az elmúlt évkben több jelentős eseménnyel gazdagodott az Erkel-operák előadástörténete. Újra hallhattuk az István király operát, megszólalt végre eredeti formájában a Bátori Mária, a korábbi modern előadásokhoz képest egy teljesebb verzió hangzott fel 2014-ben a Dózsa Györgyből, s a 2016-os szegedi bemutatónak köszönhetően a Bánk bán is feltámadt a tetszhalálból. Úgy látszik ezeknek a folyamatoknak még nem értünk a végére, hiszen októberben zenetörténeti kurizóumként az alkalmi darabnak készült Erzsébet opera erkeli felvonását hallhattuk a szerzőről elnevezett teátrumban s ha minden igaz, a közel jövőben a Névtelen hősök dallamai is felcsendülnek majd a II. János Pál pápa téren. 

Sajnos azonban Erkel operáinak koncerszerű előadásait nem kíséri valami nagy közönségérdeklődését, amiről véleményem szerint az Operaház is tehet. Nem ártana nagyobb reklámkampányt kifejteni egy-egy ilyen esemény népszerűsítése érdekében. Mindezek ellenére Ókovács Szilveszter rendíthetetlennek tűnik a magyar operairodalom elfeledett remekeinek bemutatását illetően s így Erkel szcenírzott formában nem játszott darabjait is legalább koncertszerűen szeretné megszólaltatni, s mindehhez nagyszerű énekesek is a rendelkezésére álllnak.

A Doppler-testvérekkel közösen komponált Erzsébet opera a királyi pár Pestre látogatása alkalmából készült, s Ferenc József és Sissi három különböző időpontban is megtekintette annak előadásait. A három szerző által jegyzett paritúra zenei anyaga azonban meglehetősen vegyes felvágott lehet, mert a korabeli kritika Doppler Károly utolsó felvonásáról nem volt jó véleménnyel, Erkel második felvonását méltatták, s Doppler Ferenc első felvonásáról, ha nem is zengtek dicshimnuszokat, de szintén kedvezően nyilatkoztak. Az 1990-es évektől kezdve ha elővették a darabot, akkor mindig csak a második felvonást szólaltatták meg, holott egyszer izgalmas lenne legalább az első felvonást mellétéve bemutatni.  

Az Erzsébet loktóber 20-i előadása is szigorúan az erkeli felvonásra korlátozódott, de végre felvétel készült nemzeti operaszerzőnk eme színpadi művéből is. Méghozzá magas zenei színvonalon! A főszerepeket éneklők remekformában - talán kijelenthetjük: pályájuk csúcsán - találkoztak szólamaikkal. Kolonits Klára ezúttal lírai vénáját csillogtathatta meg, s a gyönyörű koloratúr-tűzijáték technikailag kifogástalan megszólaltatása mellett ismét nagyszerű muzikalitásával hívta fel magára a figyelmet. Vokális szerepformálása dinamikailag csodálatosan árnyalt és kifinomult, érzelmekben gazdag, s fület gyönyörködtetően magával ragadó volt. Minden egyes mozdulata és gesztusa azt mutatatta, hogy igazi, nagy formátumú művésznő van a színpadon, aki mélyen azonosul minden szerepével s igyekszik hús-vér figurákat varázsolni a színpadra.

László Boldizsárt rengeteg szerepben láthattuk az elmúlt években s ha egy-egy darabban nem is éreztem teljesen meggyőzőnek alakítását, szerencsére az Erkel-operák tenor szerepeiben mindig sikerül remekelnie. Lajos szerepét is nagy érzelmi töltettel, kellő játékossággal énekelte. 

Remek páros alkotott Haja Zsolt és Balga Gabriella. Kuno és Gunda megszalásait könnyed játékossággal, meggyőző vokális szerepformálással keltették életre. András királyként Cser Kirsztián kellőképpen méltóságteljes volt és Káldi Kiss András is több, mint korrekt teljesítmény nyújott Roderichként. 

Nem feledkezhetünk el az énekkar nagyszerű teljestményéről sem, hiszen az Erzsébet középső felvonása tele van hatásos tömegjelentekkel - még a magyar Himnusz is felcsendül benne -, amik majd kivétel nélkül remekül megkponált részletek. 

Kocsár Balázs ezúttal nagyobb beleéléssel, az apróbb részleteket finomabban kidolgozva vezette a zenekart, aminek a játékából az ihletettség sem hiányzott.

S hogy milyen volt Erkel zenéje? Színvonalas, üde operamuzsika a nemzeti romantika hőskorából. A zenei szövet egészét mélyen átszövik a verbunkost és a népies magyar műdalok világát idéző motívumok, az címszereplőnek pedig remek lehetőségek kínálkoznak énektudása legjavának megcsillogtatására. A partitúra már megelőlegezi a Bánk bán erényeit, csak éppen most senki nem hal meg a színpadon, egyes jelenetekben már-már remek vígoperai hangulat kerekedik, s az egész felvonást áthatja a játékosság, a könnyedebb, lírai hangvétel. Érdemes volt megismerni Erkel színpadi muzsikájának ezt az oldalát is, ahogy minden bizonnyal élvezetes zenei élménnyel kecsegtett a Névtelen hősök tervezett megszólaltatása is.