Dekoratív történelem

Az Andrea Chénier a Magyar Állami Operaházban

Tíz évvel ezelőtt az André Chénier közel harminc év múlva tért vissza az Andrássy úti Ybl-palota színpadára, a budapesti közönség ugyanis sem az 1897-es magyarországi premier, sem az 1942-es, valamint az azt követő, 1978-as felújítás után nem zárta szívébe a tragikus sorsú francia költő történetét. Várnai Péter rossz operának titulálta a darabot, de más kritikusok sem gondolták úgy, hogy Umberto Giordano legnépszerűbb operája igazi remekmű lenne. Ennek több oka is van: a Chéniér zenéje nem mindig árulkodik mélyebb ihletettségről és invenció gazdagságról, ezenkívül a szövegkönyvnek nincs egy jól végig gondolt dramaturgiai íve. A címszereplőről nem igazán tudunk meg semmit azonkívül, hogy nagy költő. Gérard többszöri pálfordulásainak motivációi sem tárulnak fel előttünk, és hasonlóképen vázlatos Maddalena alakja is: nem derül fény rá, miért és hogyan is szeret bele a címszereplőbe. Mindezek ellenére azonban az André Chénier ma is megállja a helyét az operaszínpadokon. 

1_2_resize.JPG

Minden hiányossága ellenére ugyanis a francia forradalom történelmi miliőjébe helyezett szerelmi háromszög bővelkedik hatásos jelenetekben, "slágerré vált" áriákban, szórakoztatóak a francia forradalom tömegjelenetei éppúgy, mint Girodano stílusimitációi, vagy az első felvonásba illesztett pásztorjáték - balett betét. Az André Chénier ügyes iparosmunkaként kiválóan alkalmas arra, hogy felfrissítsük vele a repertoárt. Másodvonalbeli mű, de korrekt, megbízható minőséget képvisel a szokásos opera sablonokkal, miközben igyekszik kicsit többnek látszódni annál, ami. A szövegkönyvet jegyző Luigi Illica ugyanis igyekezett fenntartani a történet realitásának látszatát: rengeteg utalás hangzik el a műben valódi történelmi személyekre és eseményekre, ezenkívül a forradalmat kirobbantó nép is állandó szereplője a négy felvonásnak. Ugyanakkor a librettó mégsem rendelkezik igazi történelemszemlélettel: nem kapunk többet a szokásos tenor-szoprán-bariton szerelmi háromszög szentimentalizmusánál. miközben a nagy francia forradalom csak dekoratív látványelem marad.

Selmeczi György rendezésének legnagyobb előnye, hogy nem szeretné többnek mutatni a művet annál ami: Zeke Edit jelmezei éppolyan jól szolgáltak a tradicionális rendezői ötleteket, mint Velich Rita díszletei. Azonban kétségtelen, hogy az énekesvezetés megoldatlanságai, a félresikerült beállítások sokat elvesznek a pozitív színházi élményből. Madeleine első felvonásbeli belépését követően énekét Gérard kíséri, ezzel árulva el, hogy szerelmes a lányba. Ez a bonyodalom kezdetét jelenti és emiatt nagyon egyértelműen kellett volna a rendezésnek ráirányítania a közönség figyelmét a két énekes együttesére. Ehelyett azonban az előadások alatt Madeleine reflektorfényben a színpad közepén állt, miközben Gérard teljesen háttérbe szorulva helyezkedett el jobboldalt, a színpad sötétebb részén. A rendezés nem mutatott rá a jelenet fontosságára. A tragikum szempontjából az első felvonás másik fontos pillanata, amikor - a címszereplő áriájának hatására - Gérard eszmetársát fedezi fel Chéniérben - ettől lesz majd igazán tragikus magánéleti konfliktusuk. Selmeczinek nem sikerült ezt a jelenetet sem hatásosan bemutatnia.

2_1_resize.jpg

Hosszan lehetne még sorolni a színpadra állítás hasonló baklövéseit, amelyek világosan mutatják, hogy - talán szándékai ellenére - a rendezés nem képes érthetően megjeleníteni a színpadon a szövegkönyv és a partitúra utalásait. Ennek következtében Selmcezi színpadra állítása csak szolidan képviseli a régi, historikus operarendezések hagyományait: a sokak által múzeuminak titulált régi rendezések halvány tükörképének tűnik ez a tíz éves Chenier. Persze ettől még hálásak lehetünk, amiért ízléses jelmezekkel, szolid díszletekkel a rendezés megtartja a történelmi miliő illúzióját. A zene hatására, jó énekesi teljesítményekkel a dráma úgyis működik magától is, a modernebb rendezésektől idegenkedők - akik a közönség egy jelentős részét teszik ki - előtt pedig egyértelmű sikert arathat az előadás. Sajnos azonban február 26-án a produkció zenei kivitelezése se volt minden tekintetben kielégítő.

A női főszerepet éneklő Rálik Szilvia ugyan igyekezet szépen, érzelem gazdagon énekelni, azonban korántsem éreztem ideális Madeleine-nek. Szopránja túlságosan is világos, a mélyebb hangok rendre kifogtak rajta és alig hallhatóan szólaltak meg, miközben a magasabb regiszterben sokkal magabiztosabban énekelt - vokális teljesítménye ennek következtében egyenetlen volt. Kétségtelen, hogy az énekesnő nagy színházi rutinnal és professzionális énektechnikával rendelkezik, de korrekt, megbízható Madeleine alakítása korántsem ajándékozta meg a hallgatóságot esztétikailag kifogástalan zenei élménnyel. Hangja pedig ezúttal is több alkalommal volt kellemetlenül éles.

Jobban teljesített a címszerepet alakító Kamen Chanev. A bolgár tenor nem igazi drámai hang, pár évvel ezelőtti Canio alakítása is már képességei határát súrolta, de kétségtelen, hogy intelligens énekes, aki zeneileg igyekszik szépen megformálni szólamát. Magas hangjai szépen, fényesen szólaltak meg, sajnos azonban a közép regisztere fakóbbá vált az elmúlt pár év alatt. Azonban a jelenlegi felhozatalban még így is az egyik legelfogadhatóbb - és megfizethetőbb - középkategóriás tenor a Chénier-hez hasonló szerepekre. 

3_1_resize.jpg

A főszereplők közül a legjobb alakítást Alexandru Agache nyújtotta Gérardként. Nagy volumenű baritonja ezen az estén is kiegyenlítetten szólt, miközben ismételten tökéletes artikulációval, kiváló színházi érzékkel alakította szerepét. Az est drámai csúcspontja Gérard harmadik felvonásbeli,gyönyörűen felépített monológja volt, de mindjárt az első felvonásban - a rendezői bakik ellenére is - képes volt súlyt és jelentőséget kölcsönözni a figurának. 

A mellékszereplők közül jó teljesítményt nyújtott Kálnay Zsófia Bersi szerepében.  A fiatal énekesnő nem először bizonyította be, hogy szép hangja figyelemre méltó tehetséggel, jó színházi érzékkel párosul. Sajnos Cseh Antalról ismételten csak ugyanazt tudom leírni: jelentős basszbariton hang, jó színészi képességekkel, azonban éneklését nem dolgozza ki szépen, ami sokat elvesz produkciója pozitívumaiból. Mindenesetre Roucher kisebb szerepét is a tőle megszokott rutinnal keltette éltre. Jól eltalált alakítás volt Megyesi Schwartz Lúcia Coigny grófnéja.

Az Operaház énekkara a szokásos magas színvonalon keltette életre a kórusrészleteket, Hámori Máté kezei alatt pedig a zenekar is színekben gazdagon muzsikált, miközben maximálisa kiszolgálta az énekeseket, nagyszerűen megteremtve az előadás zene dramaturgiai hátterét.

Girodano legnépszerűbb opusának megszólaltatása ezúttal jobban sikerült, mint a tavalyi évad általam látott előadása,mert végre volt egy igazi főszereplője az estének, aki hús-vér figurává tudta formálni szerepét, azonban egy énekes - Alexandru Agache - nem képes elvinni az egész estét a hátán.