Deheroizáló pátoszmentesség

Kevés ellentmondásosabban megítélt alkotása van a drámairodalomnak Katona József – nemzeti drámánknak kikiáltott – Bánk bánjánál. Sokan, sokféleképpen magyarázták már, hogy érdemei ellenére sem kiváló, fogyatékos dramaturgiájú alkotásról van szó. De hát mit van mit tenni, szegény ember vízzel főz, hiszen nem vagyunk drámaíró nemzet, így jobb híján marad nekünk ez a már megszületése idején is „elavult” nyelvezetű, dramaturgiai bakiktól hemzsegő történelmi tragédia. Jelen sorok írója azonban nem tud azonosulni a fanyalgók népes táborával, ezért találtam izgalmasnak, hogy a Katona József Színház legújabb Bánk bán premierje eredeti ódonságában állítja színpadra a darabot. Sajnos azonban a múlt évadban lemaradtam a korlátozott számú előadásokról, de a modern technikának hála november végén végül otthonom kényelméből élvezhettem ezt a különleges előadást.

120260950_10164124419185384_6018376824483596433_o.jpg

Tarnóczi Jakab rendezése modern látványvilágával már a „függöny felgördülését” követően felhívja magára a figyelmet. A színpadkép minden historizmust nélkülöz: nem számít a történelmi miliő, hiszen a mondanivaló örökérvényű, a történet kortalan. Kálmán Eszter jelmezei sem idézik meg a magyar történelmi viseleteket, a helyszín talán egy vadászkastély fakazettás és álagancsokkal díszített terme. A játéktér behatároltsága és szűkös volta, valamint Hunyadi Máté és Bencsik Levente techno effekteket használó, a szereplőkből kényszeres rángatózást kiváltó zenéje kiváló atmoszférateremtőnek bizonyul: jól érzékelteti a magyarok elnyomottság érzését, akik közül többen is puskákkal jönnek fel, majd vonulnak ki a színpadról. Csehov óta tudjuk, hogy ha egy előadásban megjelenik egy puska, akkor annak el kell sülnie. Ez esetben azonban egyetlen puska sem dördül el, noha a szereplők kórusmódjára éneklik A bűvös vadász híres kardalát, s a feszültség végig ott lappang a levegőben – ez enyhén groteszk, tragikomikus hatást kelt: a magyar fenyegetőzik és veri a mellét, de képtelen a cselekvésre, hiszen közben kiválóan asszimilálódik az idegenekhez.

Tarnóczi nyilatkozataiban elmondta, hogy Katonánál nincsenek igazi párbeszédek: szereplőiből kiszakadnak az indulatok és a szavak. Ennek megfelelően a színészek sokszor nem egymáshoz beszélnek: elnéznek a messzeségbe, s igazi párbeszédek helyett monológok által széttöredezett dialógusfragmentumokat kapunk. Az előadás pedig mindeközben kerül minden pátoszt és nemzetieskedést: deheroizálja a történetet s a rendezés alaphangja az irónia lesz. Ennek megfelelően Petúr bán hisztis kisfiú - Dankó István jól eltalált alakításában belőle tényleg kirobbannak a szavak -, Tiborc karbantartó kinézetű öregember tele tehetetlennel indulattal. Bánk bán sokat időzik a falak háromszögének sarkába szorulva, mintegy utalva lehetőségei korlátoltságára. Elek Ferenc Endre királya pedig nem tesz igazságot, nem méltóságteljes uralkodó. A király méltóságot nem ő, hanem a királyné jeleníti meg, aki azonban ebben a hímsoviniszta világban, hatalom mámora csapdáiba esve képtelen megtartani koronáját. Szirtesi Ági Gertrúdja tiszteletet parancsoló, igazán királynői alakítás.

Pálos Hanna Melindája gyarló, esendő asszony s ezen a ponton a rendezés nem tud elszakadni a korábbi értelmezések sablonjától: a nagyúr feleségét úgy állítja elénk, mint aki Ottó vonzerejétől elgyengülve maga is élvezte az együttlétet a férfival. Pedig alakja akár a kisemmizett, meggyalázott ártatlanság, a hatalmasok szórakozásának az áldozata is lehetne. Van valami romantikus és megszokott Bányai Kelemen Barna Bánkjában is: cselekvőképtelen elmélkedése, értetlen zavara - amik az őrületbe kergetik. Bezerédi Zoltán nem megalázkodó Tiborc, hanem sérelmeit elfojtott indulatokkal soroló jobbágy. Fehér Balázs Benő Ottója számomra a megszokott csábító, kéjre vadászó szépfiú. Biberach szerepében Kovács Lehel képes felvillantani a lézengő ritter jágói vonásait. A józan hangot Melinda testvérei képviselik, akiket Rajkai Zoltán és Takátsy Péter jelenített meg kellő méltósággal. Izidóra mintha kevésbé kapott volna teret az előadásban, de Rujder Vivien így is élvezetes alakítással örvendeztetett meg bennünket.

A produkció legnagyobb érdeme, hogy folytatva a tragédia deheroizált színpadra állításainak sorát a rendezés sikeresen mutatja meg: a Bánk bán több, mint nemzeti dráma. Sőt: azzal, hogy nemzeti drámánknak kiáltottuk ki egyszersmind le is egyszerűsítettük annak értelmezési lehetőségeit. Holott Katona dramaturgiája korántsem egyértelműen jó magyarokat és rossz, elnyomó idegeneket vonultat fel. Tarnóczi rendezése épp a történet gyarló emberi vonatkozásait ragadta meg: a személyes sérelmek, marakodások, indulatos hisztik, nagy bajszos, puskával járogatások közepette senki sem törődik igazán a közösséggel, ha úgy tetszik a nemzettel. A szereplők elbeszélnek egymás mellett, mindenki kínosan ügyel saját érdekei sérthetetlenségére, miközben a sok kisszerűség közepette senki sem gondol a nemesebb célok megvalósítására. Az előadás másik nagy érdeme: a kiváló színészi alakítások: bebizonyították Katona eredeti, veretesen archaizáló szövegének életképességét, gördülékeny szavalhatóságát.  

 A kép forrása a Katona József Színház oldala: http://katonajozsefszinhaz.hu/43197-bank-ban