Lucia és a többiek

Vannak operák, amelyeknek helye a repertoárban megkérdeőjelezhetetlen s amelyeket vétek levenni a műsorról, ha rendelkezésre állnak megfelelő énekesek az előadásukhoz. Donizetti Lammermoori Luciája ilyen örökzöld klasszikus, s valahogy a Magyar Állami Operaház mindig szerencsés helyzetben volt, hiszen a második világháború után gyakorlatilag folyamatosan akadtak hazai énekesnők a címszerepre s olykor még olyan tenorok is, mint Réti József. Sajnos azonban hiába volt egy Ágay Karolánk vagy Szűcs Mártánk, a magyar opera színpadot nem igazán érintették meg a bel canto operák újrafelfedezésére irányuló trendek s Donizetti számos tragikus operajából a Lucia mellett mindössze a Boleyn Anna mutatkozhatott be az Operában a pesti közönségnek a második világháborút követő időszak során. Három évvel ezelőtt a Lucia is hosszabb, tizenhárom évnyi szünet után tért vissza az Erkel Színházba nemcsak rendezés, hanem zenei tekintetben is új köntösben, hiszen Donizetti erdeti hangszerelési megoldásaival, a világ színpadokon meggyökeresedett húzások nagyrészének elhagyásával, a Kocsár Balázs vezényelte premier a darab új arcát mutatta meg. 

lammermoori3_2019_02_10_foto_berecz_valter.jpg

A mostani Lucia-előadásokon a magasabb hangfekvésű helyett a meggyököeresedett, tradicionális verziót hallhattuk februárban a II. János Pál pápa téren, üvegharmónika helyett a korábban megszokott fuvolával az őrülési jelenetben. Engem azonban ez egy csöppet sem zavart, hiszen folyamatosan olyan érzésem volt, hogy a mostani széria eladásai kiforottabbak az elmúlt évekéhez képest

Donizetti remekének legújabb hazai diadlamenetében nyilvánvalóan nagy szerepe van annak a csodának, ahogy egy díva mindig új arcát mutatja meg a címszerepnek, mert Kolonits Klára Luciája számomra kicsit minden évben más volt, az idei szériában úgy éreztem: alakítása letisztultabbá vált.

Szerettem a bemutató idején a virtuóz díszétéseket, amiket nem éreztem önkényesnek, hiszen a művésznő mindig gondosan ügyel rá, hogy minden hangot a dráma szolgálatába állítson. A mostani előadások alkalmával szolidabban volt virtuóz, de ez semmit sem vett el szerepformálása művészi értékeiből. Hangja most is csodásan szárnyalt a magasabb régiókban s ugyanolyan magabiztosan szállt alá a mélyebb tartományokba, tette mindezt rendkívüli muzikalitással, kiváló stílusismerettel, nagy profizmussal és színházi rutinnal, de ami a legfőbb, hihetetlenül érzékenyen ábrázolva a figura legapróbb lelki rezdüléseit. Alakítása árnyalatokban gazdagabbá, pszichológiailag egyre meggyőzőbbé vált az évek múlásával.

lammermoori2_foto_palyi_zsofia_resize.JPG

Balczó Péter sokkal jobb formában volt, mint a premier idején. Magabiztosabban, nagy érzelmi töltettel, színészileg hatásosan keltete éltetre Edragdót. Kisebb hibákat fel lehetett fedezni vokális telejsítményében, de kit érdekel egy-két problémás vagy elmaradt csúcshang, ha az alakítás magával ragadó, szenvedélyes, kellemes tenorhangon szól, ami sokkal közelebb áll a szólam támasztotta követelményekhez, mint Horváth István alakítása. Kétségtelen, hogy az első szereposztás tenorjának bombabiztos magasságai, a hang hajlékonysága és szárnyalása, fület gyönyörködető hangszíne mind eliserésre méltó s a hazai operajátszás ékkövei között kell számontartanunk egy ilyen énekest, de Horváth hangja alapvetően inkább lírai, mint drámai színezetű. Nem feltétlenül Edgardót kellene énekelnie, de így is korrekt és színvonalasn teljesítményt nyújtott. 

A két bariton közül Kálmándy Mihály tetszett jobban. Energikus, indulatos Enricója telitalált volt, s ha a magashangok nem is szóltak mindig olyan fényesen, erőteljes baritonja sokkal inkább ideális választás volt a szólamra, mint Szegedi Csaba tenorális színezetű vocéja. Mindkét énekesnek volt saját elképzelése a szerepről, amit igyekezett is megvalósítani, de sajnos Szegedi éneklésével többször fedeztem fel kisebb-nagyobb pontatlanságokat.

Az előadások Raimondója Kovács Isván volt, aki ez esetben nemcsak kulturált éneklésével, remek színészi alakításával hívta fel magára a figyelmet, hanem basszusával is képes volt nagyobb súlyt és jelentőséget adni szerepének, mint a korábbi előadások alkalmával. Arturo kisebb szólamában Újváry Gergely és Szappanos Tibor állt helyt korrektül. Biztos támasza volt a primadonnának Alisaként Kun Ágnes Anna és Várhelyi Éva. Előbbi hangilag szép fejlődésen ment át az elmúlt években s most sokkal szebben énekelt, mint a premier idején.

lammermoori1_2019_02_10_foto_berecz_valter.jpg 

A rendezés a bemutató idején számos kérdést vetettem fel bennem, mert ilyen-olyan pletykákat lehetett hallani róla hogy a díszletek nem készültek el, mert menetközben elfogyott a bemutatóra szánt pénz, így a kényszerűség diktálta a fóliával bevont állványzatot, az építkezési terület létrehozását, ahol a cselekmény zajlott. Egy évvel később aztán új díszletett kapott az előadás s mivel 2016-ban úgy megszoktam az eredeti színpadképet, így eleinte idegenkedve fogadtam az újat. Idén már azonban az új is megszokottá vált s a jól sikerült, a hagyományos operarendezések világától radikálisan nem eltávolodó, de a törénetet finom utalásaival mégis értelmező rendezés gördülékenysége nagyban hozzájárult számomra az esztétikai élmény növeléséhez. Ebben az értelmezésben fájdalmasan bontakozik ki előttünk egy fiatal, energikus lány története, akit szép lassan felőröl a férfiak akarat érvényesítő, érzéketlen kegyetlensége. A szerelme leveléből papírrepültőt hajtogató Lucia már-már az emberi a remények teljes feladásának szimbólumává nemesedik. Biztos vagyok benne, hogy ha hagyományos, historikus díszleteket alkalmaztak volna, akkor a konzervatívabb operarajongók se találtak volna semmi kivetnivalót Szabó Máté rendezésében.  

A kórus ezúttal is hibátlan pontossággal, nagy lendülettel, fületgyönyöködtetően keltette életre az énekkari részeket s Antonello Allemandi kezei alatt a zenekar is szépen muzsikált. A maestro jól eltalált tempói, szenvedélyessége élettel töltötte meg a partitúra hangjait s remekül kiszolálgta az énekeseket. 

A közösnég ezúttal is - mint minden évben - tombolva ünnepelte a dívát és a többi énekest az előadás végén. Kolonits Klára egy alkalommal mintha előadás közben is meghatódott volna a nagy tapsorkánon, amely megakaszotta az előadást. Ritka szerencsés csillagzat alatt született pár éve a Magyar Állami Operaház Lammermoori Lucia bemutatója, melynek diadalmenete azóta is tart. Jó lenne, ha a vezetőség megbecsülné ezt a kiemelkedőre sikerült produkciót és amíg csak lehet, műsoron tartaná azt.