A Hovanscsina új verziójának sikeres koncertszerű bemutatója után az orosz operairodalom egy másik ritkaságával is megismerkedhettünk az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából: április 20-án Csajkovszkij Jolántájának a dallamai csendültek fel szintén koncertszerű előadás keretei között a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.  Az Anyegin és a Pikk dáma szerzőjének egyfelvonásos, de közel két óra hosszú, utolsó operáját még nem mutatta be magyar operatársulat, de vendégelőadások alkalmával néhányszor már a magyar közönség is találkozhatott a művel, s pár évvel ezelőtt a darab New York-i bemutatóját élő közvetítésben is megtekinthettük a Fesztivál Színházban. Hosszú évtizedek után most ismét külföldi előadók szólaltatták meg élőben az orosz operairodalom eme gyöngyszemét a magyar fővárosban.

A tavalyi színházi évadban összesen harminc, különböző Jolanta előadás volt a világ dalszínházaiban. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy reneszánszát éli a darab s egymásután fedezik fel és tűzik műsorra a világ operaházai. Sajnos hazánkban az elmúlt évtizedekben nem volt különösebb műsorpolitikai szándék, hogy az Anyegin és a Pikk dáma mellett más orosz opera is megszólaljon az Ybl-palotában. Ennek következtében se egy közelgő Hovanscsina, se egy Jolánta bemutatóban nem nagyon reménykedhetünk, pedig Csajkovszkij egyfelvonásosa igazán figyelemreméltó alkotás, még akkor is, ha cselekményében nincs igazi konfliktus s tulajdonképpen az egész történet egy példázat arról, hogy – az előadás szórólapjának szövegét idézve – világról alkotott képünket alapvetően határozza meg érzelmi beállítottságunk.

A történet jellegének megfelelően a zene gazdagon áradó líraiságával ragadja magával a hallgatót, különösen fület gyönyörködtető a címszereplőt körülölelő elégikus atmoszféra, de rendkívül hatásos René király drámaibb erejű ariosója, vagy Robert herceg áriája, ahogy mélyen ihletett muzsika a himnikus magasságokba emelkedő patetikus finálé is.

Valerij Gergijev irányításával a Marinszkij Színház Zenekara gyönyörű, érzelmi árnyalatokkal telített, mélyen ihletett játékkal keltette életre a partitúrát. Csodálatosak voltak a halkabb, gyengédebb részletek éppúgy, mint az erőteljesebb csúcspontok. A zenekari kíséret nagyszerűen ábrázolta a szereplők belső lelkivilágát, felfokozott érzelmeit, s mindeközben egyáltalán nem éreztük csöpögősen szentimentálisnak az előadást. Gergijev végig biztos kézzel, a partitúra kiváló ismerőjeként, az énekesekkel szép összhangban vezette a zenészeket.

Irina Churilova Jolantája szívhez szóló, a figura legapróbb lelki rezdüléseit is vokálisan hitelesen bemutató alakítás volt. A művésznő a legapróbb részletekig átgondolt szerepformálása szép énekhanggal, csodálatos pianókkal, a szólam minden regiszterében kiegyenlítetten szóló szopránnal párosult. Valamivel haloványabb teljesítményt nyújtott a tenor főszerepben Najmiddin Mavlyanov. Üzembiztosan hozta a papírformát, kulturált énektechnikával énekelve végig az estét, de alakítása nem sikerült igazán kiemelkedőre. Énekhangját nem éreztem jelentősnek, éneklése se tett rám különösebben mély benyomást. Sokkal nagyobb tapsot kapott a közönségtől a Róbert herceget alakító Alexei Markov. A kitűnő baritont két évvel ezelőtt már hallhattuk A puritánokban és szerencsére most is olyan nagyszerű alakítással örvendeztetett meg bennünket, mint 2017 májusában. Markov igazi jelenség a színpadon s nemcsak a szép és erőteljes baritonhangja nyűgözött le, hanem rendkívül dinamikus és hiteles szerepformálása is. Ezúttal a bariton ellopta a show-t a tenor elől.

A René királyt alakító Stanislav Trofimov nagyszerű lírai basszus, aki magától értetődő könnyedséggel hozta a leányáért aggódó, érzelmes apa figuráját. Nem lehetett panaszunk  Roman Burdenkora se, aki hitelesen hozta a bölcs mór orvos figuráját, valamint a női mellékszereplők (Kira Loginova, Natalya Evstafieva, Yekaterina Sergeyeva) is színvonalas vokális produkciókkal ajándékoztak meg bennünket. A kórus részleteket kifogástalanul megszólaltó Nemzeti Énekkar is kitett magáért.

Ritkán hallhatunk hazánkban ilyen magas színvonalú operaelőadást, mint amiben április 20-án lehetett részünk a Budapesti Tavaszi Fesztivál jóvoltából. A koncert ékes bizonyítéka annak, hogy az orosz romantika legismertebb zeneszerzőjének utolsó operáját is érdemes lenne egyszer az Andrássy úton is színre vinni. Sajnos azonban a fővárosban Kovalik Balázs Anyegin rendezése óta nem volt orosz operabemutató s kitudja, hogy a közel jövőben lesz-e.

Fotó: Valuska Gábor, Budapesti Tavaszi Fesztivál