A klasszikus alkotások legfőbb ismérve, hogy analízis tárgyává teszik a hétköznapi embert foglalkoztató társadalmi folyamatokat, az emberi természetet, és ezzel kapcsolatban tárnak fel olyan összefüggéseket, melyeket századok múltával is igaznak érezhetünk. Nem mentesek a közhelyektől sem, de a művészi ábrázolás segítségével a hétköznapi realitások fölé emelkedve elérik a szubjektum önkritikáját, bizonyos esetekben érzelmi megrázkódtatását. Csiky Gergely Buborékok című darabja is olyan általános társadalmi problémát vitt színpadra 1884-ben, amely ma is foglalkoztat bennünket. Még ha ezt a korabeli francia vígjátékirodalom bohózatba hajló, könnyedebb hangvételében, súlyosabb kritikai él nélkül is tette. Feltörekvő társadalmi rétegek, a társadalmi és gazdasági struktúrák megváltozásának szelét megérző, és azt kihasználni akaró kisemberek, akik légvárakat építenek maguknak mindig léteztek, ahogy a korrupció is évszázadok óta létező jelenség. Ebből kiindulva a Buborékok egy jól megvalósított színpadra állítása képes reflektálni modern korunk jelenségeire és ezáltal "nekünkszólóvá" válhat, tehát részét képezi drámairodalmunk értékes klasszikusainak.

Kérdés azonban, hogy az eredeti szöveg radikálisabb modernizálása, a történet átírása, helyének és idejének megváltoztatása nélkül, vajon elérheti-e az előadás a kívánt hatást? ,,Nekünkszólóvá'' válhat-e egy 150 éves alkotás a színpadon, ha a dramaturgiai változtatások csupán a poénok kedvéért, illetve a párbeszédek gyorsabb pergése érdekében eszközölnek változtatásokat a szövegen megtartva a történet eredeti kontextusát és stílusát? Novák Eszter nagyváradi Buborékokja hisz Csiky Gergely időtállóságában, és a felületes szemlélő számára csupán egy profi színházi szakemberek által összerakott, jól működő előadás benyomását keltheti. A húzások és dramaturgiai kiigazítások minimálisan érintik az eredeti drámai szerkezetet, a szövegen is csak kisebb változtatásokat eszközölt a felújítás dramaturgjaként, Kárpát Péter. Ugyanakkor, ha figyelmesebben szemügyre vesszük a színpadra állítás megoldásait rádöbbenünk, hogy bár a merész aktualizálást nélkülözi az előadás, mégis képes jelenvalóvá válni számunkra.

Novák elsősorban az egész produkciót átszövő erős iróniával és fanyar humorral érte el ezt a hatást, valamint azzal, hogy a színészek több alkalommal kiszóltak a közönségnek, lesétáltak a nézőtérre, reflektáltak a látottak színházi előadás voltára. Ezzel kiválóan érzékeltették a történések mesterkélt teátralitását, és a szereplők folytonos megfelelési kényszereit. Senki sem adja önmagát: mindannyian szerepeket játszva igyekeznek összehozni a „fényes partit”, amitől a társadalmi ranglétrán való felkapaszkodásukat remélhetik. A szatirikus hangvételt a geg-szerű komikus jelenetek, a szereplők erősen karikírozott gesztusai, valamint az – elsősorban Offenbachtól származó – operett-betétek fokozták a végletekig. A rendezés jól megragadta a régi idők hangulatát, és ahelyett, hogy modern közhelyeket akart volna puffogtatni arról, hogyan szövi át mindennapjainkat a korrupció, hatja át egész politikai elitünket a megvesztegethetőség gyanúja,  inkább szomorú látleletet adott sekélyes felszínességünkről.

A darab története szerint Solmay Ignác tudja, hogy nem lehet illúziókra építeni a jövőt, de mivel szereti feleségét – a házaspár egymás iránt tanúsított testi-lelki vonzalmat érzékletesen adja tudtunkra a rendezés – elnézi neki, hogy az tündökölni akar a társasági életben. Ifj. Kovács Levente nem pipogya papucsférjnek mutatja a figurát, sokkal inkább empatikus családfőnek, aki minden áldozatra kész felesége és gyermekei boldogságáért. Az események előrehaladtával kis híján az idegösszeomlás szélére sodródik, mígnem erőt vesz magán és kipukkasztja felesége buborékait. A folyamatosan válással, valamint a harmadik emeltről való kiugrással fenyegetőző, lehetőségeit és szerepét erősen túlértékelő felesége, Szidónia legfőbb élet célja a „fényes parti” nyélbe ütése gyermekei számára. Nem egyszerű ízlésesen visszaadni az idősödő asszony hiúságát, középpontba kerülni akarását, uralkodni vágyó természetét,  de Molnár Júlia sikeresen megbirkózott a szereppel. Nagy energiákat mozgósítva, kifinomult játékstílussal adta vissza a nagy önbizalommal rendelkező asszony szereplési mániáját.

Szépen kidolgozta a rendezés a legidősebb Somfay lány és férje kettősét is. Tasnádi-Sáhy Noémi Szerafinja kellőképpen hisztérikus és naiv, nincs tisztában a pénz értékével. Anyja lányaként nagyon fontosak számára a külsőségek, hogy ne a földszinten, hanem páholyban üljenek a színházban, megkapja a legújabb divat szerinti ruhákat, drága ékszereket. Férje, a meglehetősen középszerű, de becsületes hivatalnok, Rábay Miklós tisztában van ezzel. Igyekszik is teljesíteni a lehetőségeken belül felesége követeléseit, csakhogy nem tudja jól kezelni felesége szeszélyeit. Csatlós Lóránt jól játszotta a realitásokon kívül élő nem túlságosan tehetséges, ám annál szemérmesebb hivatalnok figuráját.

Hozzá képest a legidősebb Somfay fiú, Béla, sokkal törtetőbben igyekszik felépíteni politikai karrierjét. Balogh Attila játéka kiválóan érzékeltette, hogy nem áll messze tőle az álszerénység – az özveggyel kötendő érdekházasságát is mézes-mázos, álpatetikus hangnemben jelenti be szüleinek. Felszínességben és könnyelműségben talán még lánytestvérein és anyán is túl tenne, ha lenne miből. Tóth Tünde megtehette volna, hogy ellenszenves alaknak mutatja özvegy Sereczkynét, ehelyett – feltehetően a rendező utasításainak megfelelően – egy minden hájjal megkent, hóbortos, szánni való asszonynak állította be.

Jó karakteralakítást nyújtott Kardos M. Róbert Marozsán Demeter szerepében, akit lehetett volna gátlástalan vállalkozónak ábrázolni, ehelyett azonban elnagyolt, parodisztikus gesztusai révén azonban is inkább sajnálatra, mint megvetésre méltó figura. A Marozsán fiút Hunyadi István alakította nagy kedvvel és átéléssel, azonban Tamás, és szerelme, Gizella – Keresztes Ágnes – alakját Csiky vérszegényebben dolgozta ki, és a rendezés se igyekezett hangsúlyosabbá tenni kettősüket.

Nagy Tímea (Aranka) és Sebestyén Rudolf (Róbert) alakításából hiányzik még a könnyed természetesség – játékukban mindvégig volt egyfajta mesterkéltség –, de megbízhatóan teljesítették feladataikat. A kisebb szerepek alakítói közül kiemelkedett az inast megformáló Hajdú Géza alakítása. Egész idő alatt gúnyos iróniával szemléli a család sorsát, kimért udvariassági gesztusaival, arckifejezéseivel mindvégig kommentálva a történteket. Szotyori József Chupor Aladár kevésbé hálás szerepében remekelt. Szemrebbenés nélkül tűrte a megaláztatásokat, vállalta a hölgyek által ráosztott kényelmetlen szerepeket. Elhitette velünk, hogy ez az ember mindenre képes a jó társaság kegyeiért és bárhogy is legyen, végül ő lesz az események főrendezője. A történet legellenszenvesebb alakjai Hámor és felesége, Malvin. Felfogásukban a kiírt, Kőrös-szabályozási pályázat megnyerésének egyetlen biztos módja a pályázatokat bíráló Rábay, illetve felesége megvesztegetése. Ezért nem is haboznak sokáig, és már a Szidónai által rendezett estélyen akcióba lendülnek. Szabó Eduárd és Gajai Ágnes szemmel láthatóan nagy élvezettel alakították a házaspárt.

A Chupor Aladár rendezte életkép a második rész utolsó jelenetében áll össze. A kimerevített állóképben láthattunk csalódott és új lehetőségeket megragadni készülő, számításaik teljesülése miatt boldog embereket egyaránt, akik együtt dúdolják Offenbach édes-bús melódiáit. A fények kialszanak, az előadás véget ér, és Novák Eszter nem hagy kétséget afelől, hogy az illúziók kipukkasztott buborékjai nem eredményeznek szemléletváltozást a szereplők életében. Hiszen Szidónia máris új szerepet talált magának a rá váró vidéki élet díszletei előtt.

Fotók forrása: szabadter.hu