Tíz évvel ezelőtt az André Chénier közel harminc év múlva tért vissza az Andrássy úti Ybl-palota színpadára, a budapesti közönség ugyanis sem az 1897-es magyarországi premier, sem az 1942-es, valamint az azt követő, 1978-as felújítás után nem zárta szívébe a tragikus sorsú francia költő történetét. Várnai Péter rossz operának titulálta a darabot, de más kritikusok sem gondolták úgy, hogy Umberto Giordano legnépszerűbb operája igazi remekmű lenne. Ennek több oka is van: a Chéniér zenéje nem mindig árulkodik mélyebb ihletettségről és invenció gazdagságról, ezenkívül a szövegkönyvnek nincs egy jól végig gondolt dramaturgiai íve. A címszereplőről nem igazán tudunk meg semmit azonkívül, hogy nagy költő. Gérard többszöri pálfordulásainak motivációi sem tárulnak fel előttünk, és hasonlóképen vázlatos Maddalena alakja is: nem derül fény rá, miért és hogyan is szeret bele a címszereplőbe. Mindezek ellenére azonban az André Chénier ma is megállja a helyét az operaszínpadokon. 

Az Aida világszerte az egyik legnépszerűbb opera, és egyike azoknak az opusoknak, amelyek máig megőrizték azt a romantikus előadási gyakorlatot, amely igyekszik minél realisztikusabban elénk varázsolni a történetet. Látványos, az ókori Egyiptom világát idéző díszletek és jelmezek biztosítottak méltó keretet Verdi nagyszabású tömegjeleneteinek, mutatós áriáinak és együtteseinek a budapesti előadások alkalmával is egészen a 2015-ös felújításig.

Az elmúlt években az örökzöld klasszikusok mellett minden évadban több operaritkasággal, Budapesten évtizedek óta, vagy még sohasem játszott darabokkal bővült a Magyar Állami Operaház repertoárja. A fanyalgókkal ellentétben - akik úgy gondolják, hogy ez a sok ritkaság mind mire való - én pozitívan értékelem, hogy az intézmény vezetősége nagyobb bátorsággal állítja össze évadjai műsortervét. Sajnos azonban a bemutatókat nem mindig sikerül színvonalasan megvalósítani: a jól-rosszabbul sikerült rendezések mellett az előadások zeneileg sem minden esetben képviselnek magasabb esztétikai minőségét. Ennek következtében még az olyan darabok is csak viszonylag kis előadásszámot élnek meg, amelyek számot tarthatnának a közönség érdeklődésére. Az igazán jól eltalált rendezés, valamint zenei megvalósítás lagymatagsága pedig hónapokkal a premier után számomra is érdektelennek mutathatnak egy darabot. Ez történt Sly-jal esetében is.

Tíz év után hallhatta újra élőben a szegedi közönség az utóbbi években sok vitát kiváltott nemzeti operánkat, a Bánk bánt. Ezúttal azonban nem az elmúlt közel nyolcvan évben elterjedt, Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, és Rékai Nándor által újra alkotott, hanem Erkel Ferenc Egressy Béni librettója nyomán komponált szerzői változatot állították színpadra a Tisza parti városban. A színház vezetése vállalta azt, amit korábban se Debrecenben, se pedig Budapesten nem tettek meg: teljesen elvetették Nádasdy Kálmán szövegkönyvét, visszatérve Egressy kevéssé költői szövegéhez. Korábban a Csokonai Színházban és az Ybl palotában is ahol csak lehetett Nádasdy soraira cserélték Egressy librettójának verssorait az opera eredeti formájának rehabilitálása során. Az Andrássy úton emellett komolyabb húzásokat is eszközöltek a partitúrán -  elhagyták például a második felvonás teljes utolsó jelenetét.

A múlt hónapban egy világhírű szoprán énekesnő, az operavilág igazi sztárja látogatott el Budapestre, és adott egy meglehetősen gyenge műsorú koncertet erősen nem másodrangú tenor párjával a Művészetek Palotájában. A hangversenyre csak a kiváltságosok juthattak be: szakmabeliek, illetve MÜPA arany- és platinakártyások, valamint azok, akiknek még szerencséjük volt. A MÜPA előzetes jegyértékesítési rendszere szerint a koncertre ugyanis pár óra leforgása alatt minden jegy elkelt. Nem becsülöm le a világ első számú sztárszopránjának érdemeit: gyönyörű hang, kifogástalan technika, árnyalatokban gazdag éneklés: igazi opera díva a szó pozitív értelmében. Megérdemli a szakma, a közönség elismerését, ugyanakkor önmagában véve a hangverseny műsora fantáziálatlan és vérszegény volt, a tenor pedig sokat rontott az összhatáson.

Pár héttel a koncert után,október 16-én a magyar közönség számára jól ismert művész házaspár és barátaik, kollégáik adtak operagálát az Erkel Színházban. Az est főszereplője Kolonits Klára nem lép fel a világ leghíresebb operaházaiban, nem kap milliós gázsiért felkéréseket egy-egy opera gálára külföldön, koncertjére nem kapkodták el pillanatok alatt a jegyeket, nem is volt telt ház az esten, ám azt hiszem kevés énekesnő van ma a világon, aki ilyen profin, ennyi alázattal, ilyen mély átéléssel tudna végig énekelni egy bel canto estét.